A praktikus felvonulási szekrények ismérvei

Felvonulási szekrény

A felvonulási szekrénynek a neve ellenére nincs köze a felvonulásokhoz! Bár alapvetően abból indult ki, hogy amikor felvonul egy építőbrigád egy építkezésre, akkor bizony kell megfelelő áramellátás.

Így ha olyan helyen kerül sor szakipari munkára, ahol még csak akkor vezették be az áramot, és nincsenek kiépítve csatlakozó dugaljak, akkor szükség lesz több elektromos csatlakozó aljzatra is, esetleg 3 fázisú csatlakozásra, illetve életvédelmi FI relé beépítésére is.
Ezt a sok mindent kár lenne oda fixen telepíteni, ha csak átmenetileg van rá szükség, ezért általában úgynevezett felvonulási szekrény kerül kihelyezésre az ilyen munkaterületekre.
Ezek különféle felszereltségűek lehetnek. Általában több 230V-os csatlakozót tartalmaznak, és szoktak rájuk 3 fázisú ipari csatlakozót is szerelni sok esetben. Vannak benne kismegszakítók, hogy zárlat esetén ne menjen el az áram az összes csatlakozó aljzatból, illetve szoktak bele építeni FI relét is, az esetleges áramütések elkerülésére.

A felvonulási szekrények általában az építkezés befejezéséig szoktak a területen maradni, hogy a kivitelezők ebből kapják az áramot, biztonságosan.

Megosztás